Alig mozdul a magyar gazdaság, idén nem lesz robbanásszerű növekedés

2024-05-08 10:30:00

De ha minden jól megy, végre megkezdődhet az ország lassú kilábalása a válságból.

Az ellenzék 14 év alatt 37-szer adott be törvénymódosítást a családi pótlék emelésére, de az Orbán-kormány inkább akkugyáraknak ad kedvezményt

2024-05-08 05:45:00

Pedig nem volna egyedülálló, hogy jobboldali kabinet szociáldemokrata ihletésű intézkedést vezet be.

Horváth Csaba: Kipróbáltunk több konstrukciót, egyet nem, őszintének lenni – Videó!

2024-05-08 10:03:00

Zugló szocialista polgármestere szerint ez nem azt jelenti, hogy az ellenzék hazudott, hanem csak azt, hogy a pártok egymással szemben tiszteletlenek voltak. Azt kategorikusan kizárta, hogy az MSZP–DK–Párbeszéd-szövetség a későbbiekben koalícióra lépne Budapesten a Fidesszel. Magyar Péterrel szemben egyébként nincsenek különösebb fenntartásai, üdvözli, hogy van valaki, aki feltöri a kiszáradt magyar politikai ugart. Azt sem bánja, ha ez nehézségeket jelent a baloldali pártoknak, köztük az MSZP-nek is. 

Kihátrált a Fidesz Dunai Mónika gyónási titoktartásra vonatkozó javaslata mögül

2024-05-08 11:09:00

Szükségtelen a módosítás – közölték.

Hadházy Ákos: Vannak, akik csak névleg tagjai az ellenzéknek – Videó!

2024-05-08 09:23:00

Ahhoz, hogy a Fideszt le lehessen győzni, az ellenzéknek meg kell szabadulnia elég sok olyan figurától, aki valamiért még mindig itt köztünk jár.

A kereszténység elterjedése, Hunyadi Mátyás és a II. világháború is téma a történelem érettségin

2024-05-08 10:04:00

Idén a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írniuk a diákoknak.

Tibeti zászlókkal várják Hszi Csin-pinget Budapesten

2024-05-08 11:50:00

A rendőrség nem engedte, hogy a Karmelita előtt tüntessenek.

Mindenütt lezárult a listaállítás, Budapesten tízszeres a túljelentkezés a közgyűlési helyekre

2024-05-08 05:50:00

Utolsó pillanatos „becsúszással” tízre nőtt tegnap estére a fővárosi listát állító pártok, civil szervezetek száma. A 32 közgyűlési helyre lapzártánkkor 317 jelölt volt.

Hszi Csin-ping cikket írt a Magyar Nemzetbe: „A kínai–magyar barátság olyan, mint a jó tokaji bor: illatos, édes, tartalmas és tartós”

2024-05-08 08:48:00

A Kínai Kommunista Párt főtitkára elismeréssel tekint a Rákosi Mátyás óta tartó barátságra.

Izrael kormánya dacol a világgal, késélen a tűzszüneti tárgyalások sorsa

2024-05-08 07:57:00

A nemzetközi aggodalmak és figyelmeztetések dacára az izraeli hadsereg megkezdte hadműveletét a Gázai övezetet Egyiptommal összekötő határátkelőnél, Rafahnál.

A „gyónási titok betartásában a katolikus egyház nem ismer tréfát”

2024-05-07 20:43:00

Ha egy törvény a gyónási titok megsértésére kötelezné a papokat, akkor egészen bizonyos, hogy ennek lelkiismereti okokból ellenállnának – magyarázta Máté-Tóth András katolikus teológus, egy fideszes javaslat szerint miért kapnak kivételt az egyházi személyek.

A kínai elnök látogatása miatt ellenőrzés és forgalomkorlátozás lesz Ferihegy környékén

2024-05-08 11:48:00

A Liszt Ferenc repülőtér 2/A terminálján az induló szint járdáit is lezárják.

Amiről nem beszélnek

2024-05-08 06:00:00

Nagy Márton az akkumulátoripar fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt a kínaiakkal

2024-05-08 11:01:00

A Széchenyi István Egyetemet is bevonta.

Vlagyimir Putyin párbeszédet ajánlott a Nyugatnak, miközben az orosz hadsereg az atomfegyverek bevetését gyakorolta

2024-05-08 10:27:00

Ötödik alkalommal iktatták be Vlagyimir Putyint Oroszország elnökévé. Az ukrajnai háborút kirobbantó agresszor új világrendet ígért.

Felfüggesztette Izrael bombákkal való felfegyverzését az Egyesült Államok Rafah megtámadása miatt

2024-05-08 10:24:00

Izrael eddig több mint 500-at dobott le azokból a nehézbombákból a Gázai övezetre, amelyek szállítmányozását Washington most leállította.

Sok szempontból úttörő filmalkotás Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya filmje

2024-05-08 09:50:00

Az Egyesült Államok legnagyobb független filmfesztiválja, a Sundance után a magyar mozikba is megérkezett Arun Bhattarai és Zurbó Dorottya különleges filmalkotása.

#5 Világok Harca: Forradalmár filmek, 1. rész

2024-05-04 05:45:00

A digitális disztópiáktól a szélesvásznú bollywoodi alkotásokig rengeteg film foglalkozik a fennálló rendszer elleni küzdelemmel. Podcast.

Ha a fogadóirodákon múlna, máris kihirdethetnék az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztesét

2024-05-08 09:45:00

A versenyen Magyarország ezúttal sem vesz részt.

Lakatos Márk a magyar olimpiai csapat formaruháiról: Lehet ez csinos, de hogy ettől senki nem fog a csapatra emlékezni, az biztos

2024-05-08 09:41:00

Formaruhák porondon.

Munkával ünnepelték meg a magyar EU-csatlakozás évfordulóját – Galéria!

2024-05-01 15:18:00

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. dolgozói sikálták le néhány napja a Lánchidat, Szabadság hidat az Alagutat, és pályaudvarok környezetét a budapesti tavaszi nagytakarítás részeként. Így készült a főváros Magyarország EU-csatlakozásának a 20. évfordulójára.

Kilépett a Momentumból Ilyés Márton, a párt korábbi elnökségi tagja

2024-05-08 09:15:00

Döntését azzal indokolta, számára egyre nehezebbé vált azonosulni az ellenzéki párt jelenlegi irányvonalával.

Átadták az Artisjus-díjakat: Azahriah-t és Beton.Hofit is elismerték, Tabár István életműdíjat kapott

2024-05-08 08:38:00

A zeneszerző, dalszövegíró, zenei producer több mint hetven társszerzővel dolgozott együtt számos arany- és platinalemezen és háromszáz szerzeményt jegyez.

Többször is le kellett állítani a Donald Trump ellen valló pornószínésznőt a bíróságon, mert túl nagy részletességgel beszélt a volt elnökkel való viszonyáról

2024-05-08 08:06:00

Donald Trump az eljárás leállítását követelte.

Újratárgyalja a csengeri örökösnő ügyét a bíróság

2024-05-08 07:54:00

P. Mária elfogultságot jelentett be a mátészalkai bíróság ellen, amit a nyíregyházi törvényszék helybenhagyott.

Ma történelemből érettségiznek a diákok, ezúttal is lesznek változások

2024-05-08 06:59:00

Középszinten 68 802, emelt szinten pedig 7679 tanuló ad számot a tudásáról.

"Szarajevóban segítő-támogató multikulturális légkörben alkothattam" - Interjú Balázs Zoltánnal

2024-05-07 22:30:00

Susan Sontag Alice az ágyban című darabját játsszák bosnyák színészek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon május 7-én. A szarajevói előadást Balázs Zoltán vitte színre, aki a rendezéséért Arany Maszk díjat kapott. 

Kisorsolták a fővárosi listák sorrendjét az önkormányzati választásra

2024-05-07 22:27:00

Tíz lista közül lehet választani majd.

Már saját vagyonkezelő alapítványa is van Mészáros Lőrincnek

2024-05-07 22:04:00

A magasztos cél a közpénzből felhalmozott vagyon megőrzése és gyarapítása.

Magyar Péter: Blokkolja az internetet és a mobilelérést a Rogán-féle titkosszolgálat a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein

2024-05-07 20:44:00

Több helyen nem tudtak élő közvetítést adni az országjárásról.

Lerombolt mecsetek, templomromok, kifosztott és kiégetett múzeumok a néma tanúi a Közel-Keletet feldúló harcoknak

2024-05-07 20:29:00

Az egyetlen remény egy Svájcban ragadt kollekció.

Baki csúszhatott a gépezetbe, a Fidesz véletlenül átengedte a Jobbik javaslatát az 1000 forintos autópálya-matricáról

2024-05-07 20:11:00

A javaslatot azért még plenáris ülésen is tárgyalni kell.

Nem mindig álltunk előkelő helyen a kínai befektetésekért folyatott versenyben, most azonban jönnek a távol-keleti gyárak

2024-05-07 19:32:00

A jövő ennek ellenére bizonytalan.

Meghiúsult a pedagógusok sztrájktárgyalása

2024-05-07 19:28:00

Nem jártak sikerrel az érdekképviseletek.

Az izraeli nagykövetség szerint a Magyarországra látogató iráni exelnök meghívása „súlyosan sérti a holokauszt áldozatainak emlékét”

2024-05-07 19:07:00

Az Izrael egyik legfőbb ellenfeleként ismert iráni politikus az NKE-re érkezik előadást tartani. A Mazsihisz is kiborult.

Kínai nyelvű kampányplakáton tűnt fel a debreceni fideszes polgármester

2024-05-07 18:48:00

Vannak kérdések.

„Vedd vissza a jövőd” mottóval és Nagy Zsolt beszédével indul az idei Budapest Pride

2024-05-07 18:24:00

Az idén már a 29. rendezvényre készülnek a szervezők, és nem csak a szexuális kisebbségek helyzetére, hanem rendszerszintű problémákra is fel szeretnék hívni a figyelmet.

Leszavazták: nem lesz újra vitéz, főméltóságú, nagyságos és tekintetes úr sem Magyarországon

2024-05-07 17:15:00

A parlamenti igazságügyi bizottság tetszését nem nyerte el a Mi Hazánk javaslata a nemesi, a külföldi államfők által adományozott főnemesi rangok és címek visszaállításáról.

Közös értékekről tart előadást Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök a Ludovikán

2024-05-07 16:35:00

A holokauszttagadásáról, Izrael- és Amerika-gyűlöletéről ismert, Irán atomprogramját szorgalmazó egykori államfőt Orbán Viktor kedvenc felsőoktatási intézménye, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora hívta hazánkba.

Fel kellene venniük a versenyt Ukrajnával a magyar gazdáknak, de egyszerűen idősek, nehezen változnak

2024-05-07 16:12:00

A gazdálkodók jelentős része nem tudja, mire váltsa le a ma termelt növényeket, ráadásul nehéz felmérni, hogy a piacon mire lenne igény.

Mégsem állít megyei listákat Magyar Péter pártja

2024-05-07 16:11:00

Jelzést kaptak arról, hogy sok az olyan jelentkező, aki valójában szándékosan ártani akart a pártnak.

A NAIH megvárja, mire jut a mentőszolgálat vizsgálata a Magyar Péterről kiszivárgott jegyzőkönyv ügyében

2024-05-07 15:52:00

Péteralvi Attila közölte, a nyomozóhatóság feladata eldönteni, hogy történt-e bűncselekmény a szivárogtatással.

Drága lehet az olcsó repülőjegy, olyan kárunk is keletkezhet, ami nem feltétlenül forintosítható

2024-05-07 15:42:00

Késés vagy járattörlés esetén ugyan kártérítés jár a légi utasoknak, azonban ha lemaradnak egy fontos eseményről, mert nem indult el időben a gépük, azért semmiféle kárpótlást nem kapnak.

Feljelentette a Fidesz Baranyi Krisztinát

2024-05-07 15:38:00

A Haller Park felújításával összefüggő kifizetések miatt.

„MeToo”-felirattal fújták le feministák Gustave Courbet világhírű festményét

2024-05-07 14:59:00

A Világ eredete című 1866-os alkotás, amelyet Metzben, a Pompidou Központban állítottak ki, nem rongálódott meg, mert üvegtáblával védték. A francia rendőrök két elkövetőt vettek őrizetbe.    

Ukrajna azt állítja, az oroszok merényletet terveztek Volodimir Zelenszkij ellen

2024-05-07 14:32:00

Az SZBU szerint a támadást még Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi beiktatási beszéde előtt végre akarták hajtani, egyfajta ajándékként.

Az Erzsébet hídra már kitűzték a kínai zászlókat, Hszi Csin-ping szerda este érkezik Budapestre

2024-05-07 14:27:00

Néhány órára a légteret is lezárják miatta Budapest felett.

A Fidesz-frakció szerint rendben van, hogy a gyónási titok kivételt képezzen a gyerekek elleni bűncselekmények jelentésénél, mert más esetekben úgyis szigorítás jön

2024-05-07 13:56:00

Az egyházügyi törvény ugyanis most jóval tágabb körben ad felmentést, ezek a kivételek pedig az említett esetet leszámítva megszűnnek. A KDNP-frakció ugyanezt gondolja.